Extrák

Interjúk

Az Interjúk alanyait TI szavazhatjátok meg! A szavazások rögtön azután kerülnek ki, amint ide felraktam a kész interjút. Minden szavazás két napig tart, azután lezárom. Ha szeretnétek ti is szavazni, csatlakozzatok ti is a Facebook csoportunkhoz!

***

Íme az első Interjú, akinek alanya nem más, mint Nikolai Volshebnik. Zabálnivaló, mikor zavarba jön, szóval zsepi legyen nálatok, nyáltörölgetés céljából!

*

Y: Édes Koljám, azt hiszem mi még nem beszéltünk személyesen, jól gondolom?

N: És valóban, pedig nyugodtan hívhatnálak anyunak is. Már persze, ha nem lenne vérszerinti anyám.

Y: Addig élsz… na mindegy! Tudod-e, hogy miért is kerestelek meg?

N: Gondolom, úgyis mindjárt elmondod…

Y: Imádom azt a szarkasztikus humorodat, csak nehogy bajba kerülj miatta. Nos, vázolom a helyzetet. Nagyon sok rajongód van, és ez természetesen sok kérdéssel jár. Válaszolnál néhányra?

N: Az csak a kérdéstől függ, de egy próbát megér. Akkor ez most egy Interjú?

Y: Iiigen, ez a becsületes neve. Akkor tehát, mielőtt elkezdjük, leszögezném, hogy én csak közvetítő vagyok, a kérdések az egyik legnagyobb rajongódtól, Rékától származnak.

N: Most amúgy ki is az Interjú alanya? Te vagy én?

Y: *zavarodottan néz* Nos, azt hiszem elég egyértelmű, hogy Te. Miért kérded?

N: Mert rémesen sokat beszélsz, mikor az én válaszaimra kíváncsiak. De azért szeretlek!

Y: Gondoltam valami csúnyára, remélem, kitalálod… Akkor lássuk az első kérdést! Mi történt a családoddal?

N: A családommal? Hát, anyám jelen pillanatban valahol Brazília környékén járhat, legalábbis mikor utoljára hallottam felőle, onnan írt. Nagy csavargó a vén spinkó, pedig megvan már vagy ezer éves! Apám meghalt, még amikor nagyon kicsi voltam.

Y: Sajnálom. Megkérdezhetem, hogy hogyan történt?

N: Ebbe inkább ne menjünk bele… Legyen elég annyi, hogy a mai napig háborús hősként tartják számon. Igazából, nem is nagyon emlékszem rá.

Y: Okééé, azt hiszem ideje lapozni… Második kérdés: Ki volt az első szerelmed?

N: *Felkacag* Ó, ez egy nagyszerű történet! Elmeséljem?

Y: Minden bizonnyal ezért kérdeztem, nagyokos…

N: Jól van, na! Össze kellene kötni azzal a vérszívóval, az is mindig ilyen búval ba…

Y: Ki ne mondd! Megrontod itt nekem az olvasók lelki világát, nem szégyelled magad?!

N: Sokkal mocskosabb szád van, mint nekem, de lépjünk tovább. A kérdésre válaszolva: A lány neve Alenka volt. Még most is emlékszem arra a kis pisze orrára, egyszerűen imádnivaló volt! Voltam vagy hat-hét éves, mikor eldöntöttem, hogy nekem Alenka lesz a feleségem. El is mondtam anyámnak, és ő csak mosolyogva megkérdezte, miért vagyok szerelmes a kislányba. Azt válaszoltam neki, hogy azért mert ő nem olyan, mint én. Anya mesélte, hogy teljesen megdöbbent ezen a bölcs válaszon, és megkérdezte tőlem, hogy miért olyan más. Mire én azt feleltem, hogy mert neki nincs olyan lógó valami a lába között, és ezt nem csak mondja, de meg is mutatta! Abban a percben, hogy kimondtam, olyan nyaklevest kaptam, hogy azóta cseng tőle fülem… Mondanom sem kell, hogy hónapokig nem mertem ez után Alenkához szólni. De vele a mai napig jóban vagyok.

Y: Szegény anyukád, mit kellett kiállnia melletted… Na de mindegy, lépjünk a következő kérdésre, ami imígyen szól, hogy… Ezt most komolyan fel kell tennem? Na jó…: Miért vagy ilyen szexi?

N: Végre valakinek feltűnik! Hogy is hívják a lányt?

Y: Milyen lányt?

N: Ne legyél már ilyen bamba, azt, aki a kérdéseket feltette!

Y: Mindjárt elmagyarázom én neked, ki a bamba! A neve Réka, egyébként.

N: Aha! Nos, kedves Réka! Először is szeretném megköszönni neked, ezt a kedves bókot, nagyon jól esik, ha elismerik az ember pozitív tulajdonságait!

Y: *vigyorog* Kolja, ha nem fejezed be, hányni fogok…

N: Ne irigykedj, Saya, nem tehetek róla, hogy jól nézek ki! Princeza, kérdésedre válaszolva: Ilyen ez a genetika, bár azért megteszem, amit megkövetel a szervezet, és…

Y: Oké, oké, következő kérdés: Milyen származású vagy?

N: Ja sam hrvatski. Horvát vagyok, Petrinjában születtem.

Y: Azt a mindenit, semmi idióta poén?

N: Ha nagyon akarod, gondolkodhatok egyen…

Y: Khm, kihagyom, de azért kösz a lehetőséget. A következő kérdéseket Réka ugyan külön tette fel, de ha nem haragszol, én egyben kérdezném meg. Van-e testvéred, és ha a válasz igen, akkor létezik-e az, hogy ikrek vagytok?

N: Akármilyen hihetetlen is, de igen és igen. Van egy testvérem, és ikrek vagyunk. Miért is?

Y: Kolja, imádni való vagy, mikor eljátszod a naivát, de azt hiszem egyértelmű, hogy Réka jó pasinak talál. A többit kitalálhatod.

N: Ó, ez esetben ki kell, hogy ábrándítsalak Princeza.

Y: Miért is?

N: Mert kétpetéjű ikrek vagyunk, és nővérem van.

Y: A franc… Bocsi, Réka, erre szerintem nem számítottunk. Akkor ne is fájdítsuk tovább a szívünket: Gabyt megvédenéd bármi áron?

N: Azt hiszem, ez elég egyértelmű. Az a lány a legjobb barátaimnak az egyetlen gyermeke. Természetes, hogy akár magamat is feláldoznám, ha ez lenne a biztonsága ára.

Y: Csak ezért? Semmi más oka nincs?

N: *Elpirul* Következő kérdés?

Y: *vigyorog* Nem úszod meg, Kolja. A kérdés: Mit érzel iránta?

N: Ez most komoly?! Hát jó, de csak az előbbi kedves kérdések miatt válaszolok, ne szokjátok meg, hogy el vagytok kényeztetve!

Y: Szeretünk, Kolja!

N: Én is titeket, különben nem strapálnám magam… tehát, megpróbálom elmagyarázni. Az, amit én Gaby iránt érzek, úgymond erősen hasonlít arra, amit Alenka iránt éreztem. Egy kis gyerekes rajongás, ami azért van, mert a szüleivel keresztülmentünk egyen s máson. Kíváncsi vagyok Gabriellára, na! És most valami kevésbé… kényelmetlen kérdést, ha lehet!

Y: Veled a szerencse, íme, az utolsó kérdés! Ha Gabriellával nem sikerülne ez a kapcsolat, Rékát választanád?

N: Miiiii?! Milyen kapcsolat?! Na jó, ebbe ne melegedjünk bele, természetes, hogy megkörnyékezném Rékát, tekintve, hogy milyen jó véleménnyel van rólam. Kíváncsi vagyok rá, különben nem válaszoltam volna a kérdéseire. Akkor végeztünk?

Y: Kolja, olyan bunkónak tűnsz, mikor így le akarsz rázni… Még szerencse, hogy tudjuk, milyen kis cuki fiú vagy!

N: Nos, tettél róla, hogy mindenki megismerhessen. Azt hiszem, ezt illő lenne megköszönnöm. De majd talán legközelebb, ha a következő kalandot is túlélem.

Y: *kuncog* Ó, te kis telhetetlen… Mindenesetre, köszönöm, hogy szántál ránk egy kis időt, remélem, hamar találkozunk. Élveztem a társaságodat.

N: Az érzés kölcsönös, kedves Saya. És köszönd meg Rékának is a nevemben!

Y: Szerintem hamar megkapja az üzeneted. Vigyázz magadra, Nikolai!

N: Te is, Yesaya.

***

A következő Interjú alanyunk a mindig vagány, (és ha engem kérdeztek, a néha túl nagypofájú) Hannah! Remélem értékelitek azt a sok kínt, amit mellette kellett átélnem...

Y: Kedves Hannah, üdvözöllek köreinkben!

H: Hajjaj, az a királyi többes…

Y: …

H: Most miért nézel ilyen csúnyán?

Y: Csak szopatsz, ugye? Hannah, anyád helyett is anyád vagyok, és a Koljával való beszélgetés után te voltál az egyetlen reménységem. Elvártam volna valami kedvesebb, szívhez szólóbb üdvözlést.

H: Ó, köszönöm, hogy kegyeidbe fogadtál én egyetlen, drága Teremtőm! Most boldog vagy? Ha lesz egy kis időm, még sajnálni is foglak, esküszöm!

Y: *nagyot sóhajt* Nem is értem, miért kínzom magam veletek… Hannah, tudod-e, hogy miért is kerestelek fel?

H: Hallottam hírét egyfajta interjúnak, bár megmondom őszintén, nem számítottam arra, hogy én is sorra kerülhetek. Mindenesetre, nagyon örülök a lehetőségnek, elvégre nem mostanában hallattam a hangom utoljára…

Y: Értem a célzást, Kedves… Akkor nem is fecsérlem tovább a szót, íme az első kérdés: Hogyan teltek nálatok az ünnepek?

H: Nos, egy kissé körülményes volt, tekintve, hogy Alex soha nem ünnepelte még a karácsonyt, ugyanis nem volt neki kivel. Bevallom, eleinte kissé idegesítő volt, hogy minden hülyeségre rákérdezett, de aztán kezdtem megszokni. Na meg persze elég könnyű volt leszerelni. Annyiba került, hogy „Nem tudom, kérdezd Kaylát.”. Szemét vagyok, de hát most istenem! Nekem ez is jól áll! Na de vissza témához, ünnepek. A karácsony nagyon… érdekesen alakult. Miután Alex felgyújtotta a konyhát, aztán meg önmagát, rendeltünk egy pizzát. De azt persze elfelejtettük, hogy jó lenne eloltani a ház urát, kicsit égő lenne megperzselt szemöldökkel nyújtani a borravalót. Hehe, értitek? ÉGŐ lenne!

Y: Roppant mulatságos… És sikerült Alexet eloltani? Mármint, gondolom nem hagytad szegényt megperzselődni…

H: Dehogynem! Imádom, tényleg, de már akkor is nagyfiú, akinek tudnia kell vigyázni magára! Meg a berendezésre…

Y: Ooookééé, és a szilveszter? Hogy köszöntöttétek az újévet?

H: *vigyorog* Franciául.

Y: *értetlenkedik* Parancsolsz?

H: Most komolyan azt várod tőlem, hogy elmagyarázzam? Istenem, neked komoly hiányosságaid vannak, de ne aggódj, a te Hannahd majd mindent elmagyaráz! Figyelj, van a virág, és a virágot a méhecske mindig…

Y: Jézusom, elég! Leég a fülem, az isten szerelmére! Hogy a francba lehet, hogy mind ilyen perverzek vagytok?!

H: Ki kell, hogy ábrándítsalak, de a te képzeleted szüleményei vagyunk. Mondhatni, mi vagyunk a te titkos fantáziálásaidnak a gyümölcsei. Egyéb kérdés?

Y: *vörösödik* Mesélj a családodról!

H: Én is így gondoltam. A családom? Nos, vegyünk egy apát, akitől égnek áll a hátamon a szőr, és már attól sírok, ha csúnyán néz rám. De azért szeretlek, fatus! Aztán van egy anya, aki, ha rajta múlna, úgy felhizlalna, mint egy vágni való kocát. Gyanús nekem az az asszony, de hát, ha őt ez teszi boldoggá… És ehhez adjunk még hozzá egy idegesítő kis görcsöt, azaz az öcsémet. Ha otthon vagyok, mindig türelemért és bölcsességért imádkozom, mert ha erőt kérnék, biztos, hogy agyon verem…

Y: Imádod őket, mi?

H: Nagyon!

Y: Rendben, akkor hát, a harmadik kérdés: Milyen érzések kavarognak benned Alex iránt?

H: Azt a mindenit, nem könnyítitek meg a dolgomat! Hát… nehéz ezt elmagyarázni valakinek, aki tulajdonképpen nem is démon, de azért megpróbálom. Amikor egy magamfajta rátalál az igaz szerelemre, minden megváltozik. Az értékrendje, az érzései, szinte az egész személyiség merőben más lesz. Semmi nem számít, csak a szerelmed boldogsága, és az, hogy a mosoly az arcán csak neked szóljon.

Y: Hannah, ügyvédnek kellene lenned. Te most elmesélted, milyen, ha egy démon rátalál az egyetlenére. De nem ezt kérdeztem, mellesleg ez egy kissé Twilightosra sikerült…

H: Remélem, rálépsz majd egy legóra… Nagyon, de nagyon szeretem Alexet! Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint az, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt? Ki másért viselnék el ennyi szenvedést?

Y: Szenvedés? Hiszen azt mondják, a terhesség csodálatos dolog!

H: A gondolat, hogy egy élet növekszik benned, az tényleg nagyon klassz. Viszont ez a kis poronty a lépemen gyalogol, és a májamat használja boksz zsáknak. Ráadásul állandóan a húgyhólyagomra könyököl, ami azért valljuk be, elég kínos, ha még húsz perc sétára vagy a saját vécédtől.

Y: Na, ezért nem fogok soha  szülni… Na de a következő kérdés: Mennyire nézed jó szemmel, hogy Gabriellának milyen élete van?

H: Ez is nehéz kérdés… Imádom azt a gyereket, tényleg, de egyáltalán nem nézem jó szemmel azt, hogy egy olyan emberrel folytat viszonyt, akit nem neki rendeltek. Tény, szereti azt a fiút, de tudom, hogy mit érez, és hogy miért is ragaszkodik annyira hozzá. Szerelmes belé, de ez semmi ahhoz a szeretethez képest, amit az Egyetlene képes nyújtani neki. Ez mondjuk, lehet a szülei hibája is, de nem akarok belefolyni a nevelési módszereikbe. Kamatostul kapnám vissza…

Y: Istenem, micsoda előadás lenne…

H: Parancsolsz?!

Y: Semmi, semmi! Lépjünk inkább tovább: Mi a véleményed Koljáról?

H: Ó, hát ő egy isteni kis cuki pofa! Imádom a búráját, és néha erősen elkap a sírógörcs, hogy nem ő az öcsém. Helyette kaptam azt a kis sátán fajzatot… Kolja amúgy tényleg rendes srác, bár szerintem néha túlzásba viszi a mókamester szerepét. Rossz szokása, hogy csak úgy Hopp! Eltűnik, és akár több évig nem látjuk, lásd pl. ezt a tizenhét évet.

Y: Azt hiszem, ezzel ki is fejtetted. Mit gondolsz Bessie viselkedéséről?

H: Bessie egy önző kis…

Y: Hannah!

H: Rébéket akartam mondani!

Y: De hát az ugyan az, mint a kurva!

H: Ejnye, mégis hogy beszélsz?!

Y: *szájára csap* Azt a fityfirittyét neki! Csapdába csaltál!

H: Mert hagytad magad. Szülessél meg még vagy kétszer, hogy engem átverj, höh! Bessie-ről csak annyit, hogy mikor kibékült Baregával, egészen megkedveltem. De aztán nem hazudtolta meg önmagát, mikor a lányának nagy szüksége lenne a támogatására, azonnal cserbenhagyja. A viselkedése szánalmas és undorító. Nem is értem, Barega hogy tudja elviselni őt, nekem egy doboz xanax sem lenne elég ahhoz, hogy lenyugtasson, ha vele élnék…

Y: Oh, hát ez… meglehetősen lényegre törő volt. Nem érzed úgy, hogy Makayla kicsit megváltozott?

H: Megváltozott, ez tény. De valljuk be, ha az ember lányának hirtelen annyi mindennel kell megküzdenie, mint Kaylának, akkor az igenis változásokat eredményez. Családanya lett, bár az igaz, fogalmam sincs, miért titkolóztak Gaby előtt… Az a kislány megérdemelné, hogy a szülei őszinték legyenek vele, de ez már egy másik kérdés. Kayla változott, de azért ha huzamosabb ideig vele vagyunk, még felfedezhetjük a benne élő vagány kiscsajt, és ez a lényeg.

Y: Milyen érzés attól rettegni, hogy egyszer csak valami baja esik valamelyik szerettednek?

H: Borzalmas… Néha, mikor Alex besegít Noahnak egy-két vadászat során komolyan elkap a hányinger. Sokszor csak fel és alá járkálok a lakásban addig, amíg be nem jön az ajtón. Ha az ígért időpont után pár perccel ér haza, engem már úgy talál otthon, hogy egy pánikroham kellős közepén vagyok.

Y: Ha engem kérdezel, egy kissé igazságtalan vagy. Te is mindig a saját fejed után mentél!

H: Az egy teljesen más dolog!

Y: Iiiigen, ebben biztos voltam… Akkor a következő kérdés: Kis- vagy nagycsaládot szeretnél?

H: Egyértelműen nagyot! Legalább öt gyereket szeretnék, de azt sem bánom, ha a végén hat lesz belőle!

Y: Öt vagy hat?! Nem gondolod, hogy egy kissé túlvállalod magad?

H: *legyint felém* Majd ha te is terhes leszel, akkor megtudod.

Y: Figyelj, ahogy érzed… Kitartás, már hamarosan végzünk! Nehogy ide szülj nekem… Mit szeretnél, és mit nem szeretnél megváltoztatni Alexben?

H: Alexet én úgy szeretem, ahogy van. Bár nem bánnám, ha egy kissé kevésbé lenne jóképű… Már csak azért se, mert néha úgy érzem, ha még egy apró suttogást meghallok a férjem fenékformájáról, tömeggyilkos lesz belőlem. Arról nem is beszélve, hogy mindig levesz a lábamról…

Y: Azt a telhetetlen mindenedet! Én bezzeg két kezemet összecsapnám, ha olyan pasim lehetne, mint Alexander. Nézze meg az ember, hát neked semmi nem jó? Na de lépjünk tovább, eljött az ideje annak a kérdésnek, amire én egész idő alatt vártam! Így szól: Mi a véleményed a kedves írónőnkről, Yesayáról?

H: Azt, hogy egy dilinyós, őrült lotyó. Mellesleg, tényleg totál hibbant vagy, ráadásul egy kicsit álszent is. Te úgy beszélsz, hogy még a kocsis füle is leégne, erre engem és Kolját szólongatsz, ha meg merünk mukkanni. Ez egy kissé igazságtalan! Tehát, egy szóval: Nem vagy komplett!

Y: Azt hiszem, ez most egy kicsit szíven ütött…

H: Hé, én azt állítottam, hogy lökött vagy, de hé, mi ilyen bunkó taj parasztként imádunk! Nézzünk szembe a ténnyel! A normálisság dögunalom!

Y: Komolyan?

H: Eskü! Figyelj, végeztünk mára? Csak mert mindjárt szétrobban a húgyhólyagom.

Y: Ha lehugyozod a kanapémat, megöllek!

***

A szavazást ezúttal sokunk kedvence, Noah Saetta nyerte! Bár nem feltétlenül volt olyan közlékeny, mint a többiek, sikerült egy-két érdekes választ kicsikarnom belőle!  Szóval, élvezzétek!

Y: Szia Noah! Hogy s mint?

N: Azt hiszem, nem mondhatok pozitívabbat, mint hogy megvagyok.

Y: Na igen, nem épp felhőtlen a helyzet a házatok tájékán, igaz? Na de akkor ez a kis figyelemelterelés éppen jól fog neked jönni. A rajongóknak lenne egy-két kérdésük hozzád. Válaszolnál rájuk?

N: Végül is, az időmből éppen kitelik.

Y: Lesed azt az optimizmust? Na mindegy, akkor kezdjünk is neki! Első kérdés: Mikor érezted azt, hogy megtaláltad az Egyetlened?

N: Azon a napon, mikor először találkoztam Kaylával. El sem hiszem, hogy lassan már húsz éve… Azt hiszem, tényleg nagyon szerencsés vagyok.

Y: Nem bánnám, ha én is ilyen szerencsés lehetnék. Úgy értem, biztos nem sértődnék meg érte…

N: Egyszer mindenki ideje eljön. Még a tiéd is.

Y: Ez olyan kedves mondat lett volna a második része nélkül… Mintha valami kiállhatatlan bestia volnék!

N: Te mondtad, nem én.

Y: Most le vagyok sújtva… Második kérdés: Mikor találkoztál először a családjával?

N: Vicces, mert legelőször az egyik fogadóórámon találkoztam Bessie-vel. Kayla nevelőapja akkor már nem élt, szóval Bessie egyedül jött be, hogy megérdeklődje, vajon miért van az, hogy a lánya, akit eddig hidegen hagyott a történelem, most világháborús atlaszokkal érkezik haza.

Y: Ne már! És mit válaszoltál?

N: Mit válaszolhattam volna? Azt mondtam, hogy biztos azért, mert fejlődő képes. Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy az Egyetlenem anyja azzal fog gyanúsítani, hogy titokban fűzöm a gyerekét…

Y: Miért, nem így volt?

N: De igen, de most nem ez a lényeg!

Y: Okés, szerintem ez a téma kezd mindkettőnk számára kényelmetlen lenni, szóval akkor térjünk át a harmadik kérdésre. Milyen érzés volt elveszteni kétszer is Kaylát?

N: Nem mondhatnám, hogy kényelmesebb téma lenne. Az a kettő egyébként is három. Egyszer az esküvőnk után, aztán jött Siracusa, és aztán Gabriella születése. És nem tudom leírni, milyen kegyetlenül üresnek éreztem magam minden alkalommal. Mintha nem lenne okom a létezésre, egyszerűen semmi nem volt, ami életben tarthatott volna.

Y: Azért ez így nem igaz!

N: Mire gondolsz?

Y: Azt mondtad, hogy semmi nem volt, ami életben tarthatott volna téged. Mégis itt vagy, nem? Már csak az a tudat, hogy él, elég volt ahhoz, hogy egyben tartsd magad.

N: És mikor Gaby megszületett? Akkor mi az, ami életben tarthatott volna?

Y: Most mondtad ki, Noah. A kezedben tartottál egy kis részt Makaylából, mikor Gabriellát a karjaidba vetted.

N: Tudod, elég zavarba ejtő, hogy kis huszonéves csitri létedre bölcsebb vagy mint én több, mint ötezer évvel a hátam mögött…

Y: Még el kell döntenem, hogy ezen megsértődjek-e… Addig jöjjön a negyedik kérdés: Miért titkolózol Gaby előtt?

N: Mindenkinek megvannak a saját titkai, amiket nem oszt meg senkivel, és a sírba viszi magával.

Y: Noah, a magyarázatod két helyen is sántít. Először is kezdjük azzal, hogy ha nem tévedek, és általában nem szokásom, akkor te egyáltalán nem tudsz titkot tartani Kayla előtt, szóval itt már megbukott az elméleted. Másrészt meg, nem gondolod, hogy a titkok, amiket Gaby elől rejtegetsz, egy pöppet… súlyosak?

N: Most komolyan a nevelési módszereimet akarod kritizálni?

Y: Oké, nincsen halálvágyam, lapozzunk! A következő kérdés: Milyen érzés tudni, azt, hogy a lányod nincs biztonságban?

N: Borzalmas. Most nagyon kegyetlennek fogsz tartani, de nem is igazán az dühít, hogy a kislányom veszélyben van. Egy démonnak mindig a veszély körül forog az élete, soha nincsen biztonságban. A gondolat, ami egyszerűen megőrjít az az, hogy ez ellen a veszély ellen tehetetlen vagyok. Egy láthatatlan ellenségtől hogyan védhetném meg a lányomat?

Y: Nem tudom, Noah. De nem segít, ha állandóan ezen agyalsz. Bízzunk a legjobbakban!

N: Legyen neked igazad, Saya. Mi a következő kérdés?

Y: Mit tennél, ha véletlenül Kolja összejönne Gabyval?

N: Azt… azt hiszem, nem értem a kérdést…

Y:*vigyorog* Pedig szerintem elég egyértelmű.

N: Várj, van valami, amiről én nem tudok? Miért akarna Kolja bármit is az én lányomtól?! Félnem kellene?!

Y:*hasát fogja a nevetéstől* Azt hiszem, ez éppen elég kielégítő magyarázat volt. Akkor lépjünk is tovább a…

N: A nagy francokat! Magyarázatot követelek, mi a fészkes fene folyik a hátam mögött?!

Y: Noah, ne legyél már olyan naiv. Nem azt mondtam, hogy a gyereked az egyik legjobb barátoddal kavar, aki több mint háromszáz éves, és… Úúú, ez így kimondva tényleg elég durva… De nincs miért izgulni, a rajongóknak csak élénk a fantáziájuk, tudod… Na meg persze, ha Gabynak van akár egy cseppnyi ízlése…

N: Saya…

Y: Oké, azt hiszem ideje tovaevezni. A hetedik kérdés: Minden nyelvet és kultúrát "megértesz"?

N: Csak amik érdekelnek, de ezek a dolgok engem nem kötnek le. Szeretem a változatosságot, és igyekszem lépést tartani a korral. Tudom, sokan biztos azt hiszik, hogy mivel démon vagyok, és több ezer éves, mindenre képes vagyok. Többnyire így is van, de nem pazarlom az energiámat olyan dolgokra, amik nem érdekelnek.

Y: Csak úgy árad belőled a szerénység, Noah. Ez meg egy kicsit olyan „elkényeztetett kiskölyök” magyarázat volt.

N: Jobban örültél volna, ha hazudok?

Y: Néha fáj az igazság, de hát, ami nem öl meg, az megerősít. A nyolcadik kérdés következik, ami… Ó, hoppá!

N: Nem fog tetszeni, ugye?

Y: Hát remélem, mert erre a reakcióra kíváncsi leszek… A kérdés: Milyen érzés ilyen dögösnek lenni?

N:*A haja tövéig pirul* Hát… azt hiszem… szóval…

Y: Igeeen?

N: Izé… köszönöm?

Y: Jaj Noah, ne izélj már, ez így nem válasz!

N: Ööö… akkor, jó?

Y: Na, ez az, haladunk! És miért jó?

N: Ez is a kérdés része?!

Y: Nem, de imádnivaló vagy, mikor elpirulsz…

N: Következő?!

Y: *nevet* Ha Kayla nem lenne, akkor hogy viselnéd Gaby nevelését?

N: Ebbe még belegondolni is szörnyű, de azt hiszem, semmit nem csinálnék máshogy, mint most. Úgy értem, nehéz lenne, szinte pusztító, de Gabriellának ugyan úgy én lennék az apja. Nem hagynám magára, akármilyen nehéz is lenne.

Y: Tudod, szerintem, most meghatódtam… Szóval térjünk rá a következő kérdésre: Mikor érezted magad igazán magányosnak?

N: Talán az után, hogy Gabriella megszületett, és azt hittük, hogy Kayla már soha többé nem lesz velünk.

Y: Azt hiszem, nem erre a válaszra számítottam. Azt hittem, hogy azt fogod mondani, hogy mielőtt Kaylával találkoztál.

N: Gondolj csak bele, Saya! Akkor tudtam, hogy valahol, valaki vár rám. Valaki, akit szerethetek, és ez valamiféle békét nyújtott nekem akkoriban. De az után, hogy Ulrich megölte Kaylát, semmim nem maradt.

Y: Megértelek. De szerintem megint túl depresszívek lettünk, szóval, ha jól számolom, akkor a tizenegyedik kérdés következik: Milyen kapcsolatban álltok Hannahval?

N: Hannah nekem olyan, mintha a testvérem lenne, nem is tudom elképzelni, milyen lehet az életem nélküle. Mindig ott volt, mikor a legnagyobb szükségem volt a támogatásra, és soha, semmit nem várt el cserébe, csak hogy ugyan úgy legyek ott, ha neki szüksége van rám. Ráadásul, már kisbaba kora óta ismerem.

Y: Soha nem néztek titeket egy párnak? Most őszintén!

N: Mi az, hogy „Most őszintén”? Mikor hazudok én neked? Egyébként meg szinte mindig egy párnak néztek minket. Küldetések alkalmával jól jött, így kevésbé voltunk feltűnőek.

Y: Akkor ezt ki is fejtettük. A következő kérdés: Mi volt a szüleid neve?

N: Fura lehet számodra, de egyáltalán nem emlékszem rá. Kétéves is alig múltam, mikor fogták a sátorfájukat, és magamra hagytak. Ezek után nem is érdekel, hogy mi a nevük. Most, hogy itt van nekem az én Gabriellám, bele sem tudok gondolni, mi lenne velem nélküle. Hogy tudja egy szülő így otthagyni a gyerekét?

Y: Jogos a kérdés. Ehhez kapcsolódóan meg szeretnék kérdezni valamit én is!

N: Igen?

Y: Van valami, ami arra az időre emlékeztet, amit a szüleiddel töltöttél? Egy illat vagy egy hang?

N: Nem igazán. Talán emlékszem apám kezére, amikor összeborzolta a hajamat, de az is lehet, hogy ezt csak álmodtam valamikor.

Y: Ez olyan szomorú. Szóval vándoroljunk vidámabb mezőkre: Mi a véleményed Koljáról, Alexanderről?

N: Hát Koljáról az előző, meglehetősen felkavaró kérdés után nem biztos, hogy beszámíthatóan tudnék nyilatkozni.

Y: Ugyan már, ne legyél ilyen. Amúgy is te bíztad rá a gyereked! Szóval, Kolja?

N: Kolja egy nagyszerű barát, akire tudom, hogy számíthatok, ha baj van, és akinek a helyén van az esze, még ha a szíve nincs is.

Y: Várj, ezt nem értem? Mi van a szívével?

N: Nem az én hatásköröm, hogy ezt kifecsegjem. Ez Kolja titka, aki azért bízta rám, mert megbízik bennem. Na meg persze, mert részeg volt, de ez már egy másik dolog.

Y: El se tudom képzelni Kolját részegen.

N: Elhiheted, nem szép látvány… Alexander egy másik dolog. Ő is nagyszerű barát, nem azt mondom! Egyszerűen csak egy kicsit néha… fárasztó. Túlságosan hamar levon olyan következtetéseket, amik egyébként hibásak. Nagyon önfejű, és ez sokszor kiborít.

Y: Alex épp ettől olyan cuki pofa. Te vagy mindig ilyen mufurc!

N: Mufurc?! Inkább lépjünk tovább!

Y: Mi fogott meg Kaylában?

N: Mármint azon kívül, hogy van? Talán a humora, és a mosolya. Soha nem feledkezik bele a rosszkedvbe, még akkor sem, mikor tényleg minden szempontból katasztrofális a helyzet. Vegyük például az anyját. El sem tudom képzelni, milyen fájdalmas lehetett neki, hogy ellökte magától, és mégis talpra állt, és viccet csinált az egészből. Mások azt mondják, hogy nem egészséges, de én tudom, hogy az én bambinám ha akarná, se tudná másképp csinálni. Ő ilyen, és kész.

Y: Komolyan, két kezem összecsapnám, ha olyan pasim lenne, mint te… Na, elég a nyálcsorgatásból. A következő kérdés egyszer már elhangzott, de elég sokan kíváncsiak rá, magamat is ideértve: Miért nem mondtatok el Gabynak dolgokat?

N: Ki kell, hogy ábrándítsalak, nem gondoltam meg magam. Az, hogy hogyan nevelem a gyerekemet, az én dolgom.

Y: Már bocsi, de a fenét sem érdekli a nevelési módszered, mi erre az egy dologra vagyunk kíváncsiak. De erre tényleg nagyon! Áruld már el! Lééééégyszi!

N: Ne tartsd vissza a lélegzeted…

Y: Kegyetlen démonfajzat… A következő kérdés meglehetősen elgondolkodtató. Számodra biztosan az lesz: Ha választanod kellene, hogy kid maradjon életben: Makayla vagy Gabriella?

N: Inkább pusztuljak el én, mintsem hogy választanom kelljen! Ami rögtön a (lehetetlen) választás után meg is történne.

Y: Miért is?

N: Gondolkodj! Ha Kaylát választanám, kikaparja a szemem, amiért nem Gabriellát választottam. Ha Gabriellát választom, a világból is kikerget, amiért nem az anyját választom. Szóval erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Mindkettőjük az életet jelentik számomra. Ez olyan, mintha azt kérnék tőlem, hogy válasszak a levegő és a víz között. Lehetetlen számomra, hogy bármelyikük nélkül túléljem.

Y: Azért, csak jópofa fazon vagy te… Lassan a Finishben vagyunk! Utolsó előtti kérdés: Milyen érzés volt, mikor egy év után újra láttad Makaylát?

N: Mintha egy hosszú repülőút során végre újra szilárd talajt éreztem volna a lábam alatt. De a legjobb az volt, hogy bár tudtam, hogy nem emlékezett rám, és hogy félt tőlem, éreztem, hogy felismert. A lelke mélyén tudta, hogy ki vagyok. És ez olyan boldoggá tett, hogy elmondani sem tudom.

Y: Huhh, hát, oké. Senki ne mondja, hogy nem tudsz bánni a szavakkal…

N: Olyan piros az arcod. Jól vagy?

Y: Ó, hooogyne! Akkor elérkezett az utolsó kérdés ideje: Milyen érzés volt először látni a pici Gabyt?

N: Hát, nem is tudom. A körülményeket tekintve vegyes érzések keringtek bennem. Persze, boldog voltam, hogy láthatom, hogy tudtam, van egy apró élet, amit én és a szerelmem alkottunk. De az, hogy Ulrich tartotta a karjaiban, mikor láttam… Akkor már tudtam, hogy valaminek vége. Hogy ha Kayla jól lenne,akkor nem engedte volna ki a kisbabát a karjaiból. Szóval, elég bizonytalan vagyok ezen a téren.

Y: Nos, ez volt az utolsó kérdés. Látszik, hogy maga vagy a rejtély, neked sokkal több kérdés érkezett, mint Hannahnak és Koljának.

N: Soha nem szerettem magamról beszélni, de azt hiszem, ez nekem is jól esett. Örülök, hogy felkerestél.

Y: Én is, Noah. És remélem, hogy minden rendben lesz a családoddal.

N: Semmi nem tenne boldogabbá…