Prológus

Sziasztok!

Ezennel kezdetét veszi a BlackWing széria második évada, a Veszedelmes Kísértés!

Fogadjátok szeretettel ezt a kis prológust, ami hátha tovább fokozza az érdeklődést! :) Ne felejtsetek el véleményt írni, miután elolvastátok! :)

Jó szórakozást!

*

„Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.”

/Nicholas Sparks/

Hogyan tudná valaki mondani más szóval az otthon szót? Hol van az otthon egyáltalán? Azt mondják, hogy valaki akkor van otthon, mikor a szíve is úgy érzi. Az én szívem már nagyon sokszor érezte, de ezeket az ábrándjaimat mindannyiszor kegyetlenül összetörték. Aztán néhány éve úgy gondoltam, talán végre tényleg otthon vagyok. De az otthon nem egy helyhez kötött dologban találtam meg, hanem egy lányban. Sokan biztos azt gondolják, hogy ezzel a lánnyal egymásba szerettünk, és boldogan éltünk, amíg meg nem haltunk, de nem. Soha nem voltam szerelmes belé, és ő sem belém, mégis ő az egyetlen, akiért azt mondhatom, hogy élek. Visszahozta a fényt a világomba, és hála neki már nem vagyok egyedül. Igaz barátokra leltem a segítségével, társakra, akikre tudom, hogy számíthatok. És ennek ellenére most mégis távol vagyok tőle, de nem bánom. Ha fizikailag nincs is mellettem, ő mindig velem van, elkísér oda, ahová a kötelesség hív. Ezért vagyok képes mosolyogni, és nevetni, nem veszítettem el létezésem értelmét. Amíg ő velem van, nem vagyok magányos.

Addig, amíg nem találkoztam vele, nem is éreztem magam annak. Irina halála után csak voltam, de nem léteztem, sodródtam oda, ahová éppen mennem kellett. Aztán mikor már majdnem feladtam, megjelent ő, és rám mosolygott. Nem is ismert, mégis könnyeket hullajtott értem, ha bajban voltam. Úgy hangzik, mint a szerelem? Pedig ez nem az. Voltam már szerelmes, és abban az érzelemben nincs meg az a tisztaság, az az önzetlenség, amit érzek a lány iránt. Azt hittem, szerelem minden hiedelem ellenére mocskos, és pusztító, nem a jó értelemben. Mire észreveszed, mi történik, elenyésztetted önmagad egy olyan ember kedvéért, aki nem volt megelégedve azzal, aki vagy.

Szóval, ha valaki megkér, hogy mondjam más szóval azt a szót, hogy otthon, akkor csak ennyit mondanék: 

Ő.

Soha nem gondoltam, hogy egyszer ez változhat. Hogy nem érte élek, nem miatta kelek fel reggelente, nem miatta mosolygok. És valamilyen szinten igazam volt, hisz a mai napig kötődöm hozzá, és mindig is szeretni fogom, azzal a szerelemnek nem nevezhető érzéssel. De van valaki más is. Valaki, aki iránt ez a szeretet sokkal intenzívebb, gyönyört adóbb, felemelőbb. A két érzelem szinte teljesen ugyan az, mégis merőben más. Sok-sok év óta nem éreztem ilyet, csak egyszer valami ehhez hasonlót. Akkor azt hittem, az a szerelem, de nagyot csalódtam, és kétségbeesetten akartam hinni abban, hogy ez nem szerelem, de nem voltam rá képes. Tudtam, hogy szerelmes vagyok, és éppen ezért fájt annyira, hogy a nő, akit szerelemből szerettem becsapott, aztán hagyott szenvedni. A szerelem nekem mindig csak fájdalmat, bűntudatot és kínkeserves magányt hagyott maga után.

De ez a tűzhöz hasonlatos szenvedély, amit érzek, nem szerelem. Nem tudnám azzal az egyszerű szóval leírni, amit érzek. Vonzódom hozzá, akarom őt, szeretem… őt? Igen, szeretem, de nem tudom, hogy azt tudnám-e mondani, hogy Otthon. Ha a szemeibe nézek, felforr a vérem, ha látom lágy, szégyenlős mosolyát, melegség költözik a szívembe. Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni, akkor ez szerelem, és még egy kicsit több. Ha ahhoz, hogy számára boldogság legyen az élet, az kell, hogy eladjam a lelkem az ördögnek, én magam sétálnék le a pokolba, ingyen és bérmentve. Így tudnám leginkább megértetni, mit érzek iránta.

De hiába szeretem, hiába akarom, és hiába vágyom őt, soha nem lehet az enyém. Ő számára tiltott gyümölcs, csak messziről figyelhetem. És ez a miatt a lány miatt van, aki húsz évvel ezelőtt újra fényt hozott az életembe. Miatta van az, hogy minden este, mikor lefekszem, az álmaimban megelevenedik az, amire vagyom. Egy fiatal lány, kinek vérvörös haját lágyan lengeti a szél, és zafírkék szemének nevetése békét hoz az éjszakáimba…